naphozloval

Boomert ma hazahoztuk. Nem-nem, az istálló továbbra sincs kész, ideiglenesen keresztrudakkal hidaljuk át az "ajtótlanságot". A pej lovacska a lószállítóra szépen felment, majd le is jött minden gond nélkül. Egy kis forgolódás az új helyen, de aztán szépen bejött utánam a boxba. Az itthoni lovak nagy érdeklődéssel fogadták az új tagot, néhány horkantgatás hangzott csak el, utána helyreállt a rend. Remélem pár nap "távolból lesegetés" után össze lehet majd engedni a ménest.

Rajal elfogadta a helyzetet, gazdáját már nem keresi, és időközben abba is beletörődött, hogy a korábban említett lovas hölgy sem jön már többé lovagolni. A foglalkozásokat igyekszem változatossá tenni, hogy ne csak a futószáron rohangáljon körbe-körbe. Van amikor terepen sétálgatunk, legelhető fű után kutatva, vagy van amikor akadályrudakon kell átlépkedni különböző irányból. Érdekes, mert nem mindig fogékony az új feladatra, egy kicsit kényelmes az öreg úr. De azt hiszem ennyi idősen megengedheti magának, hogy kinyilvánítsa véleményét.

A szomszéd bácsi kérdőre vont, hogy a lovaim nem fáznak e? Mert régen ők pokróccal tömködték be az istálló ajtaján a réseket, nehogy megfázzanak a lovak. Mivel félridegen nevelkedtek paripáim, így nem okoz nekik gondot a téli zord időjárás. Ezt a verziót nem hajlandó elfogadni, így azzal magyarázta meg magának, hogy biztosan úgy lettek kitenyésztve... Nem vitatkozom, ha a hit erőt ad, azt hagyni kell.

Fél éve épül az istálló. Elfogadtam, elástam magamban a rossz gondolatokat az összes mesteremberről, aki késett, nem teljesített, vagy esetleg nem hozzátett az építkezéshez, hanem elvitt dolgokat. De, hogy egy kedves ismerősnél egy nap alatt összeraktak egy tíz férőhelyes mobil istállót, az kicsit leverte a biztosítékot...
 A kakas csípje meg, és a többi... Megyek, és felhívom az asztalost a nyílászárókkal kapcsolatban.

A lovak jól vannak, talán túl jól is. Boomer kihízta az álom hevedert, amire heteket kellett várni, és persze már nem lehet kicserélni. Remélem a csikóra jó lesz, vagy még bízhatunk a tavaszi tréning jótékony hatásában. 

A kovács is járt nálunk, mindenkit megkörmölt, ha akarta, ha nem. (Hercegre mutogatok ujjal.) Boomerről lekerült a gyógypatkó, és nagydózisú biotin készítményt kap patája szerkezetének javítása céljából.

2016-01-05 Nagy elhatározások és nagy tervek vannak előttem. Először is be kell fejeznem az iskolát (lovas edző). Ettől csak egy lényegtelen icinyke picinyke apróság választ el, ami nem más, minthogy lovastudásomat addig kell csiszolnom, míg egy x átugratására nem leszek képes. A vizsgák június elején lesznek, nem árt belehúznom.

Másodszor, fenékbe kell rúgnom pár embert, mert leállt az istálló építése, és a legelő kerítésének kapuján sincs kész a zár.

Harmadszor, lovaimat is munkába kell fogni, mindet a maga szintjén, de ki kell hozni belőlük a legjobbat.

Negyedszer, nincs több "Teréz anyuzás". Ez majd kelt némi feszültséget itt-ott, de nem rinyálok, csak előre nézek.

Rajal, egy 22 éves arab telivér, akinek a gazdája elutazott pár hónapra, és nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a távollétében foglalkozhatok az öreg herélttel. Rajal Parelli módszerrel lett kiképezve, western stílusban lovagolják, tehát teljesen más nyelvet beszélünk, ez nem kis problémát jelent a munka során. Az angol stílus, illetve a versenyistállók teljesítményorientált légköre erőteljesen ütközik eme másik szemlélettel. Erről sokat lehet vitatkozni értő emberekkel, de hogy melyik a jobb a lónak nem tudnék igazságot tenni. Mindkét iskola hozza magával a jót és a rosszat is, szegény lovak pedig alkalmazkodnak, attól függően, hogy hová kerülnek. Nos, Rajal a természetes lókiképzés útján indulhatott el. Szerencsésnek mondhatja magát, mert hosszú és eddig egészséges élete során egy valakinek kellett megfelelnie, a gazdája pedig sok türelemmel honorálta hűségét. Most kicsit létbizonytalanság fogta el, mert megváltoztak mindennapjai, a ló nem tudja, hogy a tulajdonos hazajön, neki csak az számít amit tapasztal, nincs itt a gazda. A munkát nem tudtuk ott folytatni, ahol abbahagytuk, pedig már szép eredményeink voltak, újra az alapoktól kellett kezdenünk. A bizalmat nem tudom, és nem is akarom kicsikarni, ez majd jön magától. Heti egy alkalommal besegít Rajal egy régi lovasa, aki munkát kér tőle, nekem pedig marad a gondozás és lelkének istápolása. Azt hiszem ez így működni fog, valahogy csak eltelik ez az időszak, remélhetően mindenki megússza szárazon.

Hogy a saját lovakról is szó essék: Egy kedves ismerősömnek már régen megígértem, hogy megmutatom az otthoni nyomi ménest. Herceg a fekete póni rögtön be is mutatkozott, (róla tudni kell, hogy egy igazi genya) mert mikor a kisbéri félvér csikót akarta megsímogatni a vendég folyton közéjük állt. A csikót Alkonynak nevezték el, egy nagyon szelíd, barátságos, sárga csoda. Most is fekve fogadott minket, mint amolyan kapkodó idegbeteg, majd teljesen lapjára feküdt a látogató jelenlétében. Mikor körbeszeretgettük nagy kegyesen felállt, megrázta magát és utána nyargalt a póninak, mert igencsak felbosszantódott, hogy közénk akart furakodni. Dönci, a másik póni mindezt bölcs nyugalommal pár lépés távolból figyelte, mert tudta, ez a kergetőzés előbb, vagy utóbb úgyis bekövetkezik, és utána őt is meg fogjuk szeretgetni. Drága, aranyos Döncike sokat tapasztalt már az életben, hihetetlenül okos, a világegyetem alapvető energetikai elvét tökéletesen alkalmazza, vagyis minél kisebb energiabefektetéssel létezni. Konfliktusokat elkerülni, minimálisat mozogni. Mondanom sem kell, széle, hossza egy, és a téli szőrzetnek köszönhetően nehéz megmondani melyik is az eleje. Boomer a holland sportló, egy új szerzemény, tőle szeretnék megtanulni igazán lovagolni. Az istálló elkészültéig más vigyáz rá, de azért időnként látogatom. Nagyon várom a közös munkát, és kíváncsi vagyok, hogy hogyan tud majd beilleszkedni a vidéki környezetbe.

http://naphozloval.blog.hu/2011/03/04/eddig_rolunk

2011-ben kezdtem el blogot írni, egy vézna kiscsikóról, akit magamhoz vettem. Minden nemű lovas tudás nélkül, a lehető legkevesebb tapasztalattal fogtam bele a lótartásba. A mai napig kitartok amellett, hogy így nem szabad belefogni semmibe, és nem is bíztatnék senkit ilyesmire. De hogy megbántam e? Határozottan nem! A ló életösztönének, a lelkesedésemnek valamint kedves párom támogatásának köszönhetően élünk és virulunk. A lóállomány mára négyre duzzadt, a körülmények is lassan rendeződnek, és a lovakról szerzett tapasztalatok, és tudás (ez kicsit nagyképű) birtokában már majdnem igazi lovasgazdának érzem magam. Persze az élet minden nap bebizonyítja, hogy tanulni soha nem elég, mert mindig jön valami újabb megoldandó probléma, amire megoldást kell találnom.

A lovak mellett időről időre felbukkannak nálunk gyógyulásra és gazdára váró kisebb állatok is. Miska kutya immárom tíz éve őrzi a házat, mióta a szőlőhegyi menhelyről örökbe fogadtuk. Szuszi macska a legújabb lakónk, törött lábbal találtuk, és valószínűleg elpusztult volna, ha nem műtik meg rommá tört combcsontját. Jelenleg a második műtétre vár, de a nehezén már túl van.