http://naphozloval.blog.hu/2011/03/04/eddig_rolunk

2011-ben kezdtem el blogot írni, egy vézna kiscsikóról, akit magamhoz vettem. Minden nemű lovas tudás nélkül, a lehető legkevesebb tapasztalattal fogtam bele a lótartásba. A mai napig kitartok amellett, hogy így nem szabad belefogni semmibe, és nem is bíztatnék senkit ilyesmire. De hogy megbántam e? Határozottan nem! A ló életösztönének, a lelkesedésemnek valamint kedves párom támogatásának köszönhetően élünk és virulunk. A lóállomány mára négyre duzzadt, a körülmények is lassan rendeződnek, és a lovakról szerzett tapasztalatok, és tudás (ez kicsit nagyképű) birtokában már majdnem igazi lovasgazdának érzem magam. Persze az élet minden nap bebizonyítja, hogy tanulni soha nem elég, mert mindig jön valami újabb megoldandó probléma, amire megoldást kell találnom.

A lovak mellett időről időre felbukkannak nálunk gyógyulásra és gazdára váró kisebb állatok is. Miska kutya immárom tíz éve őrzi a házat, mióta a szőlőhegyi menhelyről örökbe fogadtuk. Szuszi macska a legújabb lakónk, törött lábbal találtuk, és valószínűleg elpusztult volna, ha nem műtik meg rommá tört combcsontját. Jelenleg a második műtétre vár, de a nehezén már túl van.